Napi sok száz új látogató egy céges weboldalon?! Nem fikció, és még csak nem is naiv remény.
Sokszor ahhoz, hogy helyesen ítélhessük meg egy adott piac jelentőségét, először látnunk kell annak a piacnak a minket érintő, valós lehetőségeit.
A komoly kérdés ezek után így hangzik: Mik az Interneten keresztül való értékesítés tényleges lehetőségei az Ön számára?
Erre a kérdésre józan, a lehetőségeket és korlátokat egyaránt számba vevő választ kapni, üzletileg sorsdöntő lehet. A meggyőződése egy lehetőség nagyságáról, és az Ön által való kiaknázhatóságáról, meg fogja határozni az azzal kapcsolatos aktivitását, az aktivitása pedig a valóságos eredményeit.
Ha Önben esetleg az a kép él, hogy az Interneten keresztül eleve NEM LEHET komoly nyereséget realizálni, akkor könnyen arra következtetésre jut, hogy: Minek egyáltalán foglalkozni vele?
Ha azt gondolom, hogy egy weboldal felállítása csak elméleti, de legalábbis többszörösen áttételes eredményeket hozhat, akkor lehet, hogy nem fogom olyan komolyan kezelni ezt a kérdést, mint hogy ha azonnali, eladásokban és bevételekben mérhető eredményre számítanék.
Ha Önnek már van egy weboldala, és az általa eddig hozott eredmények (vagy esetleg azok elmaradása) valami olyasmit mondanak Önnek, hogy: "Kidobott pénz volt az egész!" vagy azt, hogy "Szép, szép, de ez azért még a jövő zenéje." akkor Ön nagy valószínűséggel csak hébe hóba, vagy lehet, hogy egyáltalán nem fog törődni a weblapja felfuttatásával.
Ugyanakkor fordítva is veszteséget jelenthet egy hamis elképzelés. Ha azt gondolom, hogy csak fel kell állítani egy weblapot és ezzel megtettem mindent, amit tennem kell ahhoz, hogy csörögni kezdjenek a kasszák, akkor ez az elképzelés éppúgy meglop az amúgy jogos és reális bevételektől.
12 holtbiztos látogatottság növelő technika:
0. Ha senki sem találja meg az Ön weboldalát, ha senkihez sem jut el az Ön értékesítési üzenete, akkor ennek tükrében MINDEN további erőfeszítés fölösleges és hiábavaló.
Íme a kérdés: Megtalálhatja e az Ön weboldalát elegendő számú és minőségű látogató ahhoz, hogy Ön azzal számottevő forgalmat bonyolíthasson?
A válasz: IGEN, egy megfelelő népszerűsítési munka elvégzése révén, ...de anélkül NEM.
A látogatottság növelés alább tárgyalt lehetőségeinek kihasználása nélkül, csak úgy, magától, Ön nagyjából 0-10 látogatóra számíthat hetente.
Mire elég ez?
SEMMIRE. Tekintse égből jött csodának, ha bármilyen eredménye is született ebből.
Egy weboldal látogatottsága tehát nem természetes velejárója annak, hogy felállítottuk azt az oldalt. Ha valaki megnyit egy butikot a járókelők azonnal megállnak nézelődnek és vásárolnak. Ebből kiindulva úgy tűnhet, hogy vannak olyan üzleti formák, amiknek nincs szüksége népszerűsítésre. Valójában nincs így. A hírnek mindig el kell jutnia a célpiac tagjaihoz. Vagy a kirakat és az utca hirdet, vagy egy újság, rádió, tv, vagy maga az elégedett vevő, vagy az üzletkötőm, vagy én személyesen, de valaki valahogy mindig hirdet.
Egy weboldal egy olyan bolt, ami a hátsóudvarról nyíló pince legalján van. Az utcáról semmi sem látszik belőle. Ha nem viszi el a hírét, csak a házmester találja meg, és az is csak véletlenül.
FONTOS: A látogatottságnövelés, a weboldalának népszerűsítése tehát egy ugyanolyan alapvető tevékenysége a vállalkozásnak, mint az árubeszerzés, raktározás, vagy éppenséggel a könyvelés.
Nagy naivitás kell hozzá, hogy valaki e nélkül jelentős eredményekre számítson. Ugyanakkor, mert a legtöbben nem tudtunk az Interneten keresztül történő népszerűsítés lehetőségeinek még a létezésérő sem, jobb híján csak remélhettük, hogy majdcsak lesz valahogy.
Lett is. Heti 5 látogató, egy év alatt egy érdeklődő és a nagy remények után nagy csalódás.
Kérem most nagyon figyeljen:
Ha hajlandó elvégezni a megfelelő munkát, Önnek akár 0 Ft költségen 3-6 hónapon belül lehet napi +1000 új látogatója, mégpedig úgy, hogy minden egyes lépése a folyamatnak az Ön kezében van, csak Öntől függ, hogy megteszi e amit kell, vagy nem.
Ha Önnek van egy kis befektethető pénze, hetek alatt látogatók ezreit vonzhatja a weboldalára úgy, hogy az általam tanított piacépítési és értékesítési módszerekkel Ön, ennek a tömegnek 10-25%-ával hosszútávú kapcsolatot építhet, és 0,5-1%-ának akár azonnal is értékesíthet. (Ez nagyjából azt jelenti, hogy a befektetése azon túl, hogy beindította az Ön online üzletét és egy több ezer fős ügyféladatbázist épített Önnek, azonnal megtérülhet, sőt nyereséget is termelhet)
Ha Önnek esetleg még nincs weboldala és nem is tervezi, hogy legyen, az Internet révén ennek ellenére többtízezer embert érhet el az üzenetével.
Hogyan?
Lássuk most hat pontban.
A látogatottság növelésének módjait az alábbi csoportokba oszthatjuk:
- Díjtalan / Fizetős
- Jelentősebb előkészületet igénylő / nem igénylő
- Webszerkesztést és alapvető HTML ismereteket igénylő / nem igénylő
- Átmeneti eredményeket produkáló / Tartós eredményeket produkáló.
Kezdjük három előkészületeket nem igénylő / HTML ismereteket nem igénylő módszerrel. Ezek olyanok, amiket gyakorlatilag bármikor elkezdhet használni anélkül, hogy bárkinek is a segítségére szorulna, vagy csak egyeztetnie is kellene valakivel. Ön akár ma megteheti, amit kell, és még ma érdeklődések tucatjait kaphatja. Azután pedig megnézünk két olyan módszert is, amelyek igényelnek némi előkészületet, de lehet, hogy nem Öntől, hanem sokkal inkább a megbízott szakemberektől.
1. Apróhirdetések, közlemények, sajtóhírek
Az Interneten számos DÍJTALAN hirdetési fórum működik, ahol Ön néhány perces munkával elhelyezhet szöveges hirdetéseket, egyes esetben akár hosszabb közleményeket is. Legtöbbször arra is van lehetősége, hogy képpel illusztrálja a hirdetését. Mindig feltüntetheti a az elérhetőségét (címét, telefonszámát), e-mail címét, de ami a legfontosabb, egyenes hivatkozást a weboldalára. Egy ilyen hirdetést igen sokan látnak és amennyiben jól van megfogalmazva, el is olvasnak, sőt, ami a legszebb, át is kattintanak.
Ami nagyon vonzóvá teszi ezt a hirdetési formát, az, hogy rendkívül egyszerű. SEMMI MÁS nem kell hozzá, mint megírni a hirdetés szövegét, feladni és kész.
2. Fórumok
A fórumok olyan online közösségek, amelyek valamely témakör, illetve érdeklődési kör köré csoportosulnak. Mivel ezek a közösségek kimondottan cél orientáltak, és többnyire problémákkal terheltek (a résztvevők egy része azért van ott, mert megoldást keres valamire a témával kapcsolatosan, és reméli, hogy a forum "szakértői közül" valaki tudja a választ a kérdésére) kiváló célpiacot jelentenek Önnek.
Három gyors tipp:
0. Ne kezdjen el azonnal, gondolkodás nélkül hirdetni ezeknek a közösségeknek, mert többnyire nem örülnek neki.
1. Olvassa el az eddigi hozzászólásokat és tanuljon. Tanulja meg a közösség írott és íratlan szabályait. Figyelje meg, hogy milyen hozzászólás milyen reakciót váltott ki.
2. Kezdjen Ön is hozzászólni, de először csak szolidan. Hagyja, hogy megbarátkoznak Önnel. Meg fogja látni, előbb utóbb kérdezni fognak. Ha kérdeznek egyszerűen válaszoljon. Ebben a válaszban lesz lehetősége teljes természetességgel, megoldás gyanánt megemlíteni a kínálatát is.
3. Levelezőlisták
Ez a hirdetési mód nagyon hasonlít a fórumokhoz. A különbség mindössze abban van, hogy az üzenetváltás olyan e-mailekben történik, amelyeket az adott levelezőlista minden tagja megkap, és hogy többnyire komolyabb, az adott témában elkötelezettebb olvasótábort vonz.
4. Banner-csere programok, egy jó kezdet, főleg ha nincs egy vasa sem.
A banner-csere egy egyszerű, többnyire 2:1-es cserearánnyal működik, ahol Önnek fel kell tennie egy kódot a weboldalára amely minden egyes oldalletöltésnél letölt egyet a csereprogramban résztvevő bannerek közül. Minden két megjelenített bannerért egyszer megjelenítik az Ön hirdetését is valahol.
5. A hatékony banner hirdetés. Hihetetlen, de mégis lehetséges.
Tudja, hogy mekkora az átlag hirdetési helyen, egy banner átlagos átkattintási aránya?
0,6%, azaz hat ezrelék.
Ez azt jelenti, hogy ha 1000 ember látta az Ön hirdetését, arra számíthat, hogy hatan fognak ténylegesen rákattintani. Ha a weboldalán rendkívül jó a vásárlási arány, mondjuk 100/1, akkor az Ön hirdetésének több mint 16.000-szer kell megjelennie, míg egy valaki vásárol. Ha azt mondjuk, hogy ezer megjelenés 4000 Ft-ba kerül, akkor végül egy vevő, az átlagos hirdetési eredménnyel és jó vásárlási aránnyal 64.000 Ft-ba kerül Önnek.
Ez szerintem azt jelenti, hogy ennek a alpontnak nyugodtan lehetett volna az a címe, hogy: "A banner halála, avagy hogyan dobjuk ki a pénzünket az ablakon."
Annak az oka, hogy mégsem ezt a címet adtam ennek a résznek az, hogy a fenti eredménynél sokkal jobbat is el lehet érni. Megfelelő tervezés és a weboldalak megfelelő kiválasztásának eredményként a bannerei átlagosan 1-2%-os átkattintási arányokat produkálnak.
Ha Ön e mellé még a banner elkészítésére is ügyel (ami a szíve, lelke az egésznek - a POM eBook többek között teljes részletességgel tárgyalja a hatékony bannerek elkészítésének elveit és módszerét), az eredeti 0.6%-hoz képest, akár tíz- tizenötszörös eredményt, azaz 6-10%-os rákattintási arányt is elérhet, ami viszont már igenis elfogadható lehet.
Nem szabad továbbá elfelejteni, hogy a banner-hirdetésnek a konkrét átkattintásokon túl, közvetett nyeresége is van.
- Mivel a banner letöltésekor a látogató átlagosan 1,2 másodpercig többnyire látja is a hirdetését, a márkaismertség anélkül is nőhet, hogy rákattintanának.
- Ugyanakkor a banner jelentősége abban is megnyilvánul, hogy mintegy előkészítse a talajt egy későbbi látogatáshoz. Amikor az illető megérkezik a weboldalára és meglátja a jellegzetes logót, vagy olvassa a szlogent, beugrik neki, hogy már látta a hirdetését valahol. Ez növeli az Ön tekintélyét és javítja a megítélését.
Két nagy kérdés van tehát:
- Hol hirdessen?
- Hogyan nézzen ki az Ön bannere ahhoz, hogy magas átkattintási arányokat produkáljon. Ne feledje, önmagában ez az egy kategória, azaz a banner hatékonysága, megtöbbszörözheti a teljes kampány eredményességét.
Valójában mind a két kérdésre két válasz van, az egyik úgy hangzik, hogy "Szakértelem, a megfelelő elvek és módszertan ismerete és alkalmazása" a másik pedig úgy hangzik, hogy "TESZTELÉS" A legjobb ötletnek és a lelkiismeretesebb előkészületeknek is csak a tesztelés mutathatja meg a valódi eredményességét. Ha úgy érzi, hogy a világ legjobb bannerét készítette el, én az Ön helyében erről egészen addig nem lennék meggyőződve, amíg a tesztelési eredmények tényei meg nem erősítették ebben elképzelésében. Vagy, ha Önnek van mondjuk két profi bannere, lehet, hogy az egyik weboldalon az egyik húz jobban, a másikon a másik. A tesztelés az, ami megmutatja Önnek, hogy melyiket hol érdemes futtatnia.
Mit szólna hozzá, ha nem csak az eredményes banner hirdetés, de a az említett összes értékesítési módszer technológiáját, egészen a pontos kivitelezési útmutatások, és kész minták szintjéig, egy komplett megoldásrendszer részeként kaphatná meg.
6. eMail Direkt Marketing, avagy piaci jelenlét ...azonnal!
Ez az egyetlen módszer ami, megfelelően alkalmazva, az eddig tárgyaltaknál még gyorsabban, szinte azonnal eredményeket produkál.
Itt arról van szó, hogy Ön egyenesen a célcsoportját szólítja meg e-maileken keresztül. Ennek a módszernek a hatékonysága négy tényezőn múlik:
1. Mennyire tudja jól beazonosítani a célcsoportját, azaz hogyan tudja megszűrni, hogy kinek menjen el a levele.
2. Akiknek a leveleit elküldi, számítanak e arra, hogy üzenetet kapnak Öntől, vagy pontosabban megengedték e Önnek, hogy ajánlatokkal keresse Őket. Ha nem, akkor Ön gyakorlatilag SPAM-et küld, ami egyrészt tiltott, másrészt NAGYON kicsi a hatékonysága.
3. Elég nagy-e a lista. Mindenképpen ezrekről kell hogy szó legyen.
4. Megfelelő-e az üzenet. Jól van-e tálalva.
Tudom, hogy a legtöbben pont emiatt a négy tényező miatt NEM használják ezt a módszert. Nem használják, mert nincs e-mail listájuk, vagy ha van is nem elég nagy és annak sem tudnak célzott üzenetet küldeni, legfeljebb SPAM-et.
A megoldás erre a dilemmára hosszútávon egy saját adatbázis kiépítése, rövid távon pedig egy megfelelő médiaügynökséggel való együttműködés lehet.
Ha Ön talál egy partnert, aki a fent említett négy feltételnek megfelelő adatbázissal, e-mail listával rendelkezik, akkor ennek a listának Ön, igen nagy hatékonysággal értékesíthet. Egy ilyen együttműködés talán legnagyobb előnye az, hogy azonnali eredményeket hoz. Ráadásul a 13. pontban leírt módszerrel kiegészítve az eredmények maradandóakká is válnak.
Két héten belül egy teljes kampány lefuthat és tisztességes bevételeket hozhat Önnek.
"A január egy halott hónap." Sokan, akik nem hajlandók megadni magukat az évkezdés pangó hónapjainak, hanem kezdeményezők maradnak, nemcsak komoly bevételeket realizálnak januárban, hanem azonnal mozgásba lendítik az üzletüket, ami a rákövetkező hónapokban többszörös nyereséggel jutalmazza Őket. Nekem a január - egy e-mail kampány eredményeként - négyszeres bevételt hozott a decemberhez képest.
Ha van egy kis befektethető pénze, egylépésben napi akár sok tízezer olvasó elé tárhatja a kínálatát, és kevesebb mint két hét alatt eljuttathatja az Ön üzleti ajánlatát célzottan, akár több százezer lehetséges ügyfeléhez.
Ez a fajta piaci kommunikáció kiszámítható, és tervezhető. Szakemberekkel meghatározza a célcsoportját, kiválasztják a megfelelő online médiákat, ha szeretné meg is irathatja az üzenetét, és el is készíttetheti hozzá a megfelelő hirdetéseket. Az egész nem tart tovább két hétnél és már indulhat is. Ön napi 400-1000 látogatóra számíthat és a direkt eMail kampány eredményeként 10-15%-os válaszadási, átkattintási arányra. Ön egy közepes kampánnyal egyetlen hét alatt 10.000 érdeklődőt vonzhat a weboldalára. Az általam tanított piacépítési és értékesítési módszerekkel Ön ennek a tömegnek 10-25%-ával hosszútávú kapcsolatot építhet, és 0,5-1%-ának akár azonnal is értékesíthet. (Ez az utóbbi adat nagyban függ attól, hogy mit árul. Ha gépkocsit akkor valószínűleg 5 értékesítés is soknak számít, ha fogkefét, akkor 500 is kevésnek.)
Egy közepes kampánnyal tehát 1000 és 2500 közötti, olyan érdeklődőre számíthat, akik megadták Önnek a nevüket és e-mail címüket és arra várnak, hogy újból halljanak Ön felől, továbbá ugyanez akár 50 azonnali értékesítést is jelenthet Önnek.
Még egy gyors kérdés:
|
Mik az Interneten keresztül való értékesítés tényleges lehetőségei az Ön számára? Semmi egyebet nem kell tennie, mint eldöntenie, hogy a lehetőségeit kihasználva elkezdi népszerűsíteni az üzletét. Ne feledje számtalan ingyenes lehetősége is van, és ugyanakkor egy kevés pénzzel, pedig jókora lendületet is adhat az üzletének. Egy dolog azonban biztos, egy ponton el kell döntenie, hogy tudatosan és tervezetten piacot épít magának. Egész biztos, hogy Önnek ehhez el kell különítenie időt, vagy pénzt, vagy mindkettőt. Ezekkel mint erőforrásokkal aztán nekifoghat, abban a mértékben kiépíteni a saját piacát, amiben mindig is szerette volna. |
Mielőtt rátérnék a látogatottság növelésének további módszereire, meg kell hogy említsem egy másik gyakori okát annak, hogy a weboldalaktól várt online bevételek elmaradnak. Ez is, mint a látogatottság kérdése, egyszerűen és fájdalommentesen kezelhető.
|
Az egyik fő oka, hogy a bevételek elmaradnak.
Csak hadd mondjak egy példát ennek a jelentőségére:
Ha már belekezdtem, hadd tegyem ezt egy kicsit plasztikusabbá. Ha az Ön kirakata be lenne deszkázva és nem lenne kiírva semmi, vajon ez nehezítené e az Ön dolgát? Mérget vehet rá, hogy igen. Az Interneten ezt jelenti a látogatottság növelése. Sok embert elsétáltatni az Ön boltja előtt úgy, hogy betérjenek Önhöz. Na most, ha egy lehetséges vevő már észrevette az Ön boltját, el lehet e még rontani ezután is? Hát persze. Ha már bejött a boltba, akkor már biztos, hogy vásárol? Persze, hogy nem. Egy telefonszám, vagy egy e-mail cím nem helyettesíthet egy rendelési felületet. Ha esetleg úgy gondolja, hogy "De igen helyettesítheti. Aki akar valamit, majd felhív." akkor hadd javasoljam azt, hogy a butikban is csak tegyen ki néhány névjegykártyát az asztalra, hisz ha valaki akar valamit, majd úgyis felhívja. Szóval, ha a weboldalán nincs rendelési lehetőség, hozzon létre egyet és megtöbbszörözheti vele az eredményeit. |
Most térjünk rá az eredeti témára, a látogatottság növelésére. A látogatókat a weboldalra kell vonni és vezetni! Egy weboldalt, mint bármilyen más vállalkozást népszerűsíteni kell. Ez munka. Időt, energiát, vagy pénzt követel. Ha ezt nem teszi meg, minden előzetes befektetése szinte teljességgel hiábavalónak mondható.
7. Keresők
A keresőprogramok egy igen tekintélyes és egyelőre viszonylag állandó forgalmat produkálhatnak Önnek.
Két, már-már közhelyszámba menő félreértés él a keresőkkel kapcsolatosan:
- Az egyik szélsőség az, hogy úgysem találja meg Önt SENKI a keresőkön keresztül. Ez egy ostoba és felszínes kijelentés, ami szót sem érdemel.
- A másik szélsőség úgy tekint a keresőkre, mint az Internet Marketing csúcsára, mint annak kezdetére és végére. Ez sem igaz. Úgy gondolom, hogy a keresőknek igen jelentős szerepe lehet az Ön üzlete beindításában. Később megváltozik a jelentősége. Bizonyos értelembenmindig fontos lesz Önnek, de ugyanakkor háttérbe fog szorulni.
Annak a módszernek az eredményeként, amit többek között az új, DÍJTALAN Viszonteladói és Támogatási Programunkban is tárgyalok, Ön vállalkozástípustól és ambíciótól függően 50-250, (szélsőséges esetben akár 500) új látogatót is kaphat naponta a különféle keresőkön keresztül. +50 új látogatóval naponta ugyan még nem váltja meg a világot, de +200 látogató már semmiképpen sem elhanyagolandó eredmény.
Mi kell ahhoz, hogy Ön jelentős látogatottságot kaphasson a keresőkből?
- Ön vehet fizetett hirdetéseket a keresőkben. Erről a témáról egy külön cikkben részletesen fogok írni.
- Az Ön weboldalának, egy adott keresőszóra az első tíz, de legalább az első harminc találat között kell lennie. Ha ennél hátrább kerül, túl kevesen találják meg Önt a keresési eredmények között.
- Ehhez Önnek nemcsak egyszerűen regisztrálnia kell az oldalait a keresőkbe, de előtte optimalizálnia is kell azokat. Ez azt jelenti, hogy tudatosan úgy kell elkészítenie, vagy módosítania az adott oldalt, hogy a kívánt kulcsszóra a kereső értékesnek találja, és az elsők közé tegye.
- Önnek nemcsak a keresőprogramot kell meggyőznie, hogy az oldala értékes, de egyben jobbnak is kell lennie, mint az Ön előtt listázott oldalak. (A keresők tudniillik egy rangsort állítanak fel, ahol nem az a kérdés, hogy az Ön weboldala mennyire jó, hanem az, hogy hányan vannak, akik jobbak.)
8. Értékesítés a virtuális piactereken - profitáljon mások népszerűségével, avagy egy csónakban a nagyokkal!
Az egyik legegyszerűbb módja az Internetből való profitálásnak, a valamilyen mások által működtetett és élénkitett piactéren való részvétel. Ennek a kereskedelmi módszernek ugyanaz az előnye, mint ami a hátránya, mégpedig az, hogy mások működtetik.
- Ha jól csinálják, akkor Ön egy minimális díj fejében profitál az Ő munkájukból. Ön kínálja a terméket, Ők vonzzák a látogatókat.
Természetesen ahhoz, hogy valódi értékesítésekre is sor kerüljön, az Ön kínálatának egyrészt piacképesnek kell lennie, másrészt Ön ugyanúgy, mint a hagyományos online értékestés esetében is, meg kell hogy mutassa a lehetséges vevőinek, hogy miért érdemes Öntől vásárolniuk. - Ha nem csinálják jól, akkor Ön csak egyszerűen benne van egy rendszerben, ahol a kutya sem találja meg Önt. Ha nem került semmibe bekerülni, akkor ez nem nagy veszteség, ha fizetnie kellett, akkor Ön tett egy beruházást, aminek a konkrét megtérülése legalábbis kétséges.
9. Linkmarketing
A linkmarketing (vagy hivatkozásmarketing) semmi egyébről nem szól, mint arról, hogy más weboldalak tulajdonosai felteszik a saját oldalukra az Ön hivatkozását, és így a látogatottságuknak egy részét megosztják Önnel.
Önnek minden bizonnyal energiát kell befektetnie abba, hogy megszólítsa az első 50-100 link-partnerét. Megfelelő érdekeltségek mellett, egy hivatkozás elhelyezése tipikus győztes-győztes kapcsolat, amelyből mindkét félnek jelentős előnye származik.
Éppen ezért ezt tartom, nemcsak a leghatékonyabb, de egyben a legkönnyebb és legélvezetesebb marketing módszerek egyikének. Az egyetlen hátulütője az, hogy ha rosszul csinálja, akkor egyszerűen nem működik. Ez alatt azt értem, hogy végül, minden fáradozás ellenére egyáltalán nem, vagy csak kevesen tesznek fel a weboldalukra Önre mutató hivatkozást.
Egy jó kérdés az, hogy miért tenné ki bárki az Ön hivatkozását a weboldalára? A válasz egyszerű:
| Valamilyen előnyért, haszonért cserébe. Ez nem kell, hogy feltétlenül konkrét anyagi haszon legyen, habár az sem rossz, hanem valamilyen érték, amihez hozzájutok Önön keresztül. |
- A legegyszerűbb képlet a linkcsere. Én felteszem az Ön hivatkozását és Ön felteszi az enyémet.
- Ugyanilyen egyszerű, az értékes információk kölcsönadása. Ön valamely témában hasznos információt tesz közzé cikkek formájában, és én közzéteszem ezeket a cikkeket, mert úgy ítélem meg, hogy hasznos lehet az olvasóim számára. Az én weboldalamnak nő az információs értéke, Ön pedig látogatókat kap, hisz a cikkének a végén, ott az Ön neve és a hivatkozás a weboldalára.
MEGJEGYZÉS: A linkmarketing, az egyetlen olyan online marketing módszer, amelynek az eredményessége csak Öntől függ és az általa hozott látogatószám növekedésének NINCS felső határa és ami a munkát elvégezve, folyamatos szinte állandó látogatottságot produkál. A "Professzionális Online Marketing, lépésről lépésre!" eBook-ban (a részletes leírást a nyitóoldalon találja) nemcsak azt mutatom meg Önnek, hogyan lehet ezzel a módszerrel egy akár többszáz link-partnerből álló "hadsereget" felépíteni (többszáz link-partner, napi szinten sokszáz, akár sokezer látogatót jelent), de azt is megmutatom, hogyan tudja ezt olyan hatékonysággal folytatni, hogy minden harmadik, negyedik kezdeményezése sikerrel záruljon. Kész mintákat, egy valójában már felépített és működő rendszert is mutatok Önnek, amivel akár még automatizálhatja is a teljes feladatot.
10. Egy saját viszonteladói program működtetésének páratlan lehetősége - Affiliate marketing
Az alapelv nagyon egyszerű. Ön lehetőséget ad másoknak, hogy az Ön választékát értékesítsék. Ön létrehoz egy viszonteladói programot, amihez más weboldalak tulajdonosai csatlakozva föltesznek egy linket (bannert, szöveg-linket, képet, hirdetési szöveget akár teljes értékesítési szöveget) a saját weblapjukra és így egyenesen átküldik az Ön weboldalára a látogatóik egy részét.
Önnek természetesen valamilyen módszer alapján követnie kell és nyilván kell tartania, hogy melyik látogató melyik viszonteladójától érkezett az Ön honlapjára, hogy amennyiben az vásárol Öntől, közvetítői díjat fizethessen a megfelelő partnerjének. Ez a jutalék az a nyereség, amiért egyáltalán részt vettek a programban.
A kérdés mindig ez: Miért hirdetné bárki is az Ön weboldalát, termékét vagy szolgáltatását?
Miközben erre a kérdésre többféle válasz is adható, egy valamiben ezek mindig hasonlítani fognak: Mindegyik válasznak valamilyen nyereséget kell felmutatnia. Elég nagy nyereséget ahhoz, hogy a hirdető meg is tegye amit kell, azaz tényleg minőségi módon hirdesse Önt.
Miért hirdetné bárki az Ön weboldalát, termékét vagy szolgáltatását?
1. Pénzért. Mert fizet érte. Erről szól a hagyományos hirdetés. Ez elég költséges, és kockázatos, hisz Ön a hirdetésért fizet és nem az eladások után. Persze, ha kipróbált, optimalizált és így igazán hatékony hirdetéseket futtat és a média oldalról olyan profikkal dolgozik, akik ténylegesen meg tudják célozni a célcsoportját, akkor nagyon is megérheti.
2. Jutalékért. Ha valaki vásárol a hirdető partner oldaláról érkező látogatók közül, akkor Ön ezután a vásárlás után jutalékot fizet. Erről szól az Affiliate Marketing. Ön felállít egy saját viszonteladói rendszert és jutalékot fizet az eladások után. Ez egy nagyon biztonságos módja a hirdetésnek, hisz csak akkor kell fizetnie, ha bevételt is realizál. Ha nincs bevétel nem is kell fizetnie. Az egyetlen baj ezzel csak az, hogy a nagyobb oldalak nem igen foglalkoznak viszonteladói programokkal. A kisebb oldalaknak meg olyan kicsi a látogatottsága, hogy "évekig" tart míg az első bevételt realizálni tudják.
Vegyük példának a Marketing MEGOLDÁSOK viszonteladói rendszerét. A viszonteladóim, ha a weboldaluk az én célközönségemet vonzza, átlagosan 130 átküldött látogatóval realizálnak egy vásárlást. Ez 11.000 Ft nettó bevétel. Ha egy weboldalnak van 1000 látogatója és az illető az egész weboldalán többször is hirdet engem, akkor átküldhet hozzám napi akár 80 látogatót is. (Van olyan partnerem is, aki a látogatóinak 60%-át küldi át hozzám, persze nincs neki 1000 naponta.) Ez azt jelenti, hogy havi 18 értékesítésre számíthat ami 200.000 Ft bevétel. Ez egész jó. Csakhogy nagyon kevés az olyan partnerem, akinek 1000 a célcsoportomhoz tartozó látogatója lenne naponta. Inkább olyan partnereim vannak, akiknek naponta 10-50-ig terjed a célcsoporthoz tartozó látogatóik száma. Ők félévente, jó esetben havonta számíthatnak összesen 11.000 Ft bevételre. Ez is valami, de...
A lényeg az, hogy a legtöbb hazai viszonteladói program tulajdonosa passzivitásról panaszkodik és nem is csoda. Kevesen jelentkeznek és akik jelentkeznek is, nem teszik fel a hirdetést, és akikmégis felteszik, tovább már nem törődnek vele.
Miért? Mert NAGYON kicsi a weboldalának a látogatottsága és így NAGYON kicsi az esélye a bevételre.
Mi is a probléma? Túl kicsi a partneroldal látogatottsága, és ennek következtében alul motivált a viszonteladásban is.
Mi lehet a megoldás? Önnek mindjárt az indulásnál, valamilyen más, azonnal realizálódó előnyt kell biztosítania a partnereinek, és segítenie kell nekik felfuttatni az üzletüket. Könnyű ezt mondani, igaz?
Én nem csak beszélek, hanem létre is hoztam Önnek egy rendszert, amely mindkét feladatot elvégzi Ön helyett. Nézze csak...
3. A harmadik motiváció amiért valaki hirdetni fogja Önt, az: Valamilyen más, a partner számára igen értékes előny, amit a hirdetésért cserébe azonnal megkaphat.
Ilyen például a Linkcsere Támogatási Programunk is, amely hirdetésért cserébe a látogatottság növelés részletes módszertanát és egy teljes népszerűsítési rendszert (magát az LTP programot és szoftvereket) bocsát a partner rendelkezésre, mégpedig a linkcserén túl, teljesen DÍJTALANUL.
Ezzel NAGYON vonzó lesz és azonnali előnyt ad a partnereknek. Ráadásul segít nekik megnövelni a látogatottságukat, amivel később valódi jutalékbevételeket is megkereshetnek. Ez a rendszer, passzívan alkalmazva is (csak kitettem weboldalamra), az indulást követő három hónapban megnégyszerezte a weboldalam látogatottságát és vele együtt meghatszorozta az eladásaimat.
11. Linkcsere Támogatási Program (LTP) - az Ön szolgálatában.
Az a módszer, amit MOST mutatok, a szó szoros értelmében ámulatos. A módszer így hangzik:
| Csinálja ugyanazt, amit én! A rendelkezésére tudom bocsátani ugyanazt a Linkcsere Támogatási Programot, amit én is használok, hogy Ön is felajánlhassa a SAJÁT linkpartnereinek. |
Lássuk a LTP megszólító rendszer előnyeit:
1. Nem kell tovább azon gondolkoznia miért fogják kitenni az Ön hirdetését más weboldalak! - Mi adjuk erre a megoldást: Egy AJÁNDÉK eBook-ot!
Díjmentesen felajánljuk a jelöltjeinek "A hatékony értékesítési üzenetek titka, avagy hogyan többszörözheti meg a bevételeit egyetlen jól megfogalmazott címmel?!" Marketing eBook egy TELJES példányát 8.800 Ft+Áfa értékben, amit az adott jelöltje akkor kap meg tőlünk, amikor kihelyezte az Ön hirdetését a weboldalára.
Mit jelent ez? - Azt, hogy önmagában azért is ki fogják tenni az Ön hirdetését, hogy megkapják tőlünk, az eBook-ot! Tudja mi a kulcskérdés, amit a jelöltje fel fog tenni, amikor olvassa az Ön levelét? "Miért éri ez meg nekem? Miért tegyem ki ennek a weboldalnak a hivatkozását? Mi az ÉN hasznom?" Nos, ebben a rendszerben az amúgy is meglévő okok mellett (pl.: linkcsere) egy további ok az lesz, hogy csak így kaphatja meg a hozzáférési kódokat "A hatékony értékesítési üzenetek titka, avagy hogyan többszörözheti meg a bevételeit egyetlen jól megfogalmazott címmel!" című Marketing eBook-hoz, amit mi felajánlottunk. (A partner magát az eBook-ot azonnal, az Ön leveléből letöltheti, a hozzáférési kódokat, amivel el is tudná olvasni, azonban csak akkor kapja meg, ha Ön jelzett felénk, hogy a hirdetése már fut.)
2. Hasonlóan az LTP rendszerhez itt is profi, nagy hatékonysággal működő leveleket használhat
...amelyeket néhány saját magára, illetve a lehetséges partnerére vonatkozó adat behelyettesítésével gyorsan és könnyedén személyre szabhat. Mindezt egy könnyen használható kezelőfelületen végezheti, anélkül, hogy órákat vagy akár napokat kellene a levelek meg-, illetve újrafogalmazásával töltenie. Ön akár több órányi munkát percek alatt is elvégezhet.
3. Ön ebben az esetben is szabadon használhatja a szoftverünket
...amely automatizáltan elküld 3-3 megfelelő emlékeztető levelet az Ön jelöltjeinek egészen addig, amíg vissza nem jeleznek az Ön megkeresésére.
Passzív és Aktív jelölt keresés
Ön ezen a rendszeren belül az új linkcsere partnerek megnyerése érdekében alapvetően két dolgot tehet:
- Passzív módszer: Kitehet a weboldalára egy ehhez hasonló felszólítást: "Cseréljünk linket!" Amennyiben az Ön oldalának MÁR van jelentős látogatottsága és/vagy valamilyen egyéb vonzó ajánlattal tudja kiegészíteni, vagy helyettesíteni a linkcserét, a látogatói közül sokan örömmel élni fognak a lehetőséggel. A módszer előnye, hogy a megfelelő ajánlattal anélkül növekszik az ön látogatottsága, hogy Önnek egyetlen ujját is mozdítania kellene. Ezzel a módszerrel mindössze az a baj, hogy amíg az Ön weboldalának kicsi a látogatottsága mindössze nagyon kis eredményre számíthat.
A programunk DÍJTALAN részeként biztosítunk Önnek egy megfelelő TÖBBLETÉRTÉKET, amivel az ajánlatát kiegészítheti. Ön a következő felületet és ajánlatot használhatja (illetve ennek egy megfelelően Önre szabott változatát), akár automatikusan nyíló popupként, vagy oldalba ágyazva is. - Aktív módszer: Ahhoz, hogy minél hamarabb megfelelő számú hirdető-, illetve linkcsere partnerrel rendelkezhessen, Önnek érdemes kezdeményezőnek lennie és e-mailben megszólítani a lehetséges partnereket. Így akár néhány hét alatt olyan tekintélyes látogatottságot építhet, hogy az első módszer is elkezd Önnek komoly eredményeket hozni!
Mit szól ehhez?
Azt kérdezi, hogy: Miként juthat hozzá ehhez a rendszerhez?
Jelenleg kétféleképpen:
- Ahhoz, hogy Ön is kihasználhassa ennek a rendszernek a páratlan előnyeit mindössze aktív tagjának kell lennie az ÚJ Viszonteladói és Támogatási Programunknak. Kérem, kattintson ide és olvasson többet arról, hogyan profitálhat GYORSAN és EGYSZERŰEN mindössze azzal, hogy látogatókat küld a weboldalainkra!
- Illetve, ez a teljes rendszer, sok más profitnövelő technikával együtt, jelenleg része a "Professzionális Online Marketing, lépésről lépésre!" Marketing eBook-nak. Úgy tervezem, hogy a későbbiekben ezt a szolgáltatást kiveszem az eBook-ból és 48.000 Ft+Áfa alapdíj fejében önállóan fogom értékesíteni. Most egyelőre része a könyv rendszerének, és ha egyszer megvásárolta, akkor az Ön számára az is marad. Kérem, kattintson ide, és nézzen útána most a POM eBook komplett megoldásrendszerének. (A nyitóoldalon található írás)
12. Viral marketing, avagy az elégedett ügyfél és a lelkes érdeklődő, mint legjobb reklám.
Adjon lehetőséget a látogatóinak, hogy tovább vigyék a hírt!
A viral marketing nem más, mint hogy Ön felállít egy rendszert (ez lehet egy NAGYON egyszerű rendszer is), amelyen keresztül a látogatói, a levelezőlistájának feliratkozói és a már meglévő ügyfelei érdekeltté válnak abban, hogy beszéljenek az Ön szolgáltatásáról, hogy tovább ajánlják a weboldalát a saját kapcsolataik felé.
Az egyik legegyszerűbb módja az, amikor egy weboldal alján ott van egy link, az alábbi szöveggel: Küldje el ezt a cikket egy ismerősének.
Ezt az "ismerőst" Ön nem ismerte és amúgy nem is ismerhette volna meg (legfeljebb véletlenül).
FIGYELEM: Egy megfelelő ötlettel, amely egy megfelelő motivációt biztosít az ajánlásra, az Ön üzenete akár az egész piacon is végigfuthat néhány hét leforgása alatt. Tudja mit jelent ez? Hogy nulla költségen milliókhoz jut el az Ön híre, ajánlata.
A nagy kérdés ez: Mi a megfelelő motiváció? Mi lehet egy egy megfelelő ötlet? Ha ezt megtalálja, Ön milliókat érhet el és ezzel milliókat is kereshet. Úgy gondolja, hogy a jutalék a megfelelő motiváció? Vagy egy játék? Vagy esetleg egy ajándék?
A -Professzionális Online Marketing, lépésről lépésre!- Marketing eBook egy teljes fejezete foglalkozik azzal, hogy miként kell egy ilyen ötletet kidolgozni és ami talán még fontosabb, megmutatja azt is, hogy mik azok a tényezők, melyek a legjobb ötleteket is garantáltan lefagyasztják. (A valódi viral hatást például a jutalék, mint motiváció, garantáltan lefagyasztja.) A könyvben mutatok Önnek egy egyszerű rendszert arra, hogyan tud életképes viral ötleteket produkálni. Segítek jól megválaszolni azt a három (ill. négy) létfontosságú kérdést, amit egy virál módszerrel kapcsolatosan tudatosan, vagy öntudatlanul, de mindig feltesznek és amely kérdések a módszer sikere és bukása felett döntenek.
13. Piacépítés, avagy kapcsolatok lehetséges vevők ezreivel. - "Opt in" Adatbázis marketing
Ez a marketing stratégia arra a nem ritka (20-ból 19) esetre ad megoldást, amikor az Ön weboldalára érkező látogató körülnéz és aztán távozik, majd egyszerűen elfelejti Önt, és valószínűleg soha többet nem jön vissza.
A szomorú ebben a helyzetben az, hogy az a látogató, akiről az előbb beszéltünk Önnek előbb utóbb vevőjévé váltatott volna. Ne feledje, tetszett neki amit Ön csinál, csak épp akkor, épp erre nem volt szüksége, nem volt pénze, nem volt kedve...
Az ilyen látogatót én lehetséges-vevőnek hívom. Ahhoz, hogy Ön a lehetséges-vevőinek értékesíteni tudjon képesnek kell lennie hosszú távon keresztül tartani velük a kapcsolatot, és ezen keresztül újra meg újra emlékeztetni a kínálatára.
Hogyan teheti ezt meg?
Úgynevezett opt in e-maillistákon (önkéntes bejelentkezés) keresztül, ami nem egyebet jelent, mint olyan e-mail listát, amire a látogató önként jelentkezik, mintegy kérve Önt, hogy írjon neki. Az illető megadja Önnek a nevét és e-mail címét, és engedélyt ad Önnek arra, hogy időnként levélben megkeresse. Amikor Ön jelentkezett -Az eredményes Online Marketing!- hírlevélre, Ön is ezt tette. Az EOM hírlevél tehát egy tipikus opt in lista. Csak olyan emberek vannak rajta, akik rajta AKARNAK lenni, önként jelentkeztek és örülnek az újabb és újabb hírleveleknek.
Miért adná meg Önnek bárki is az e-mail címét?
A válasz egyszerű: Mert megéri neki.
Kérem ne becsülje alá ennek a módszernek a jelentőségét.
Én magam az opt in e-mail ajánlataimmal három nap alatt hatszoros bevételt realizálok ahhoz képest, amekkora forgalom e-mailek nélkül a weboldalamon egész hónapban bonyolódik. Úgy vélem, hogy ez mindenképpen figyelemreméltóvá teszi ezt a módszert. Ráadásul a POM 2.0 Megoldásrendszeremben egy komplett, szinte azonnal üzembe helyezhető rendszert is a rendelkezésére bocsátok - a már említett MarketingSzoftverek teljes szoftvercsomagját DÍJTALANUL, jelentkezési felületeket, mintaleveleket... - amely rendszer akár holnaptól elkezdheti Önnek gyűjteni ezeket a rendkívül értékes kapcsolatokat.
Maradok tisztelettel az Ön szolgálatában:
Schlingloff Sándor
Marketing MEGOLDÁSOK
www.marketingmegoldasok.hu
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
| < Előző | Következő > |
|---|






